Wednesday, January 31, 2007
"Kínzó kérdés: ez a Ditz Edit vajon azonos-e azzal a Ditz Edittel, aki tavaly kétszer is mozijegyet nyert az Origo mozijátékán, itt és itt?"
Tuesday, January 30, 2007
i love máv
ezúttal azér állt a pályán több mint egy órát a vonat, mert a széltől leszakadtak a vezetékek. szerencsésen egy női fülkébe kerültem, ahol egy mami a kelenföldön vett régi újságjait - ez is kuriózum a kelenföldi pályaudvaron, a leértékelt régi újság - körbeadta, úgyhogy egy egész friss Meglepetéssel és egy 2005 júniusi Magyar Konyhával jól elment az idő.
meg egy hetvenx éves nénivel dumáltunk, aki énekelni jár egy győr melletti faluból pestre, és már a tévében is szerepelt. elmondta hogy mióta a kislánya megszületett, a férjétől "még simogatást se" kapott, megpróbáltuk rávenni, hogy kezdjen új életet. de leszállt mielőtt ez sikerült volna. meg különben is közös a ház.

Monday, January 29, 2007
különbözőek vagyunk, én ilyen szájjal ki se merném tenni a lábam a szobámból noreply@iwiw.net" to me
"Disznó visszaigazolta, hogy az ismerőse vagy. Kattints ide, ha meg akarod tekinteni Disznó adatlapját."
Sunday, January 28, 2007
ördög nóri
voltunk tegnap börzsönyben, visszatértünk a legendás orbán fogadóhoz is ("nem alszom háromszög alaukú házban!"). nap és hó, késéles hideg levegő. csodálatos zenéket, knife-t és hot chipet üvöltettünk a kocsiban, aztán nagyon elfáradtunk, este már a bartókot cincogtattuk.
megnéztem az exmunkatsaim szájtja jelenlegi állapotát és nem kaptam szikrát. gyűlölködő, lebaszós levél visszafelé, ez volt az első ötlet. amit csináltak most éppen, az olyan, mintha viccből csinálták volna. nincs közöm hozzá, nincs közöm hozzá.

Friday, January 26, 2007
zwobot monster
bementem bérelszámolni, a bérelszámolók kérdezték hideg van-e, mondtam hogy igen, mondta az öregebbik, hogy "foga van a napnak". a bérelszámolás lassú tevékenység.
már kinn voltam a zépületből mikor p.ügyes laci kiszaladt utánam.
leültünk a mekiben, fura volt, aszittem meg van hatva de kiderült tegnap éjjel az exploited partin szíjjel csapta magát. jót dumáltunk, ha filmben látom, azt mondom, á de eröltetett jelenet.
Thursday, January 25, 2007
előző mhely végével párhuzamosan got the new job, minden remény szerint persze, már nem hiszünk mi el semmit, amíg nincs a számlán a fizetés.
felhivott a gyurci h valaki nem fizeti őt ki, beszéljek vele én is, mondtam már sajna nem tudok. panaszkodott a telefonba milyen hardcore idők járnak rá, totál megértem amúgy.
a replayben leértékeléssel 22 ezer egy térdnadrág, és üvöltött a dj akárki. élő felvételt nyomtak, ilyeneket mondott: "hú mi jön ki a vécéből." rájöttem hogy a butikba belépéstől mellédhúzódó, de hozzád nem szóló, egymással beszélgető butikoscsajok a hiénákhoz hasonlítanak, amik a zsákmányállat mellett sertepertélve várják, míg az megdöglik. ha odajön mér nem kérdez? ha nem kérdez mér jön oda? ha nem szól mér néz? ha néz mér nem szól? megannyi kérdés.

Wednesday, January 24, 2007

tegnap este megin a merlinben voltam (btk-san: a tegnap este megin a merlinben talált - ojvé), és megin vörösbor, a merlin király, és ráadásul negyedóra alatt átérek. egy amit nem szeretek a ferenciek aluljáró, a csövikkel, de ott átcsusszanok és a vármegye utcától már havaj, szóval a merlinben elmeséltem barátnőmnek hogy szakadt most meg aktuálisan a careere-m. itt volt pár mondat amiket kivettem mer annyira nők lapjásak voltak hogy hihetetlen.
na ami ma eszembe jutott, milyen fura hogy 15 perc után már mindenen röhögünk. emléxem egy időbe arra tippeltünk hogy a kávé üt meg minket mer kapucsinózni szoktunk. megfelelő társasággal minden esemény csak egy újabb ok a poénkodásra. emléxem mikor jack kirúgott a fürdőkádjából és a lakásából azt szinte még vizes hajjal meséltem el és ugyanúgy csak a hülyéskedés ment.
szóval jó a merlin. hazafele vettem a dvd-zős társaságnak gyümlevet ("megveszem b meg a legolcsóbb almalevet") a roccsildban, ahol nem jártam hónapok óta, aztán hallgattam a rádió cafét, sanyi beszélt arról hogy holnapután megy el egy évre, azaz már holnap, a műsorvezetőcsaj teljesen bezsongott, lehetett hallani. amúgy meg ma nincs ugye meló, viszont van net, előbb net se volt. minden elmehet és mikor visszajön csak annál jobban értékeled. persze lehet hogy nem jön vissza.
Monday, January 22, 2007
Sunday, January 21, 2007
közeledik a ciklon, menjünk haza, teflon.
Saturday, January 20, 2007
hamvai pj
http://www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?tab=images&userID=9701785
itten van
a sok lényegében azonos (szintén Hamvai-n/egy másik Hamvai-n készült?) partikép egyikénél már nem volt több ötlet. Felirat: Fotózás közben.

Friday, January 19, 2007
a világ 5. legjobb nője szűcs krisztián
melove water cat
melove winter fish
Thursday, January 18, 2007
feszültség
felhívott a még-nem-is-dolgozik-itt munkatárs hogy kapott vmi tittiri tittiri exploited partira meghivást és köszöni szépen, ha én küldtem. mondtam hogy én nem is tudok róla. ezt nem is értette. mondtam biztos g.-éktól kapta a meghívót (a fasz tudja). de mondtam hogyha én is kapok és megyek akkor találkozzunk.
ettől már megint szana széjjel idegeskedtem az agyamat. van aki még nem is dolgozik itt és máris olyan partikra jár amikről én még csak nem is hallok, ilyenkor az ember úgy érzi magát mintha kábé kiszel tünde lenne, vagy valami hasonló hipergáz, rák dolog.
a másik érdekesség, hogy tök érdektelen okoknál fogva a mamutban netezek, és azt vettem észre hogy egyrészt sikerült venniük 1996 utáni monitorokat, amihez ezúton is gratulálok, másrészt meg csak egy ablakot tudok egyszerre megnyitni.
odamentem a vebkafés csávóhoz, hogy jól látom-e, hogy 1 azaz egy darab ablakkal kell megoldanom az ún. böngészést. mire ő azt mondta, nekem mondja?
mondom de ez így nekem szar, így nem tudom azt csinálni amit akarok. azt mondta a pénztárnál van egy telefonszám ott lehet reklamálni.
mondom, de ennek így nincs értelme. erre a csávó, hajaj, négy embert kirúgtak emiatt. ez annyira faja, négy embert kirúgtak ezek szerint amiért valamit félreprogramoztak, aztán a kurva anyátok fog ezzel szórakozni alapon úgy hagyták az egészet. no.

its never too late izé. to get up and go. ez egy robert smith képeslapon volt amit anikó hozott németországból, egy nyári táborból, amire nem mentem el.
its my life
amúgy, gwen stefani szntem a világ 5 legjobb nője közt van, szorosan jada pinkett mögött, és ez nagy szó mert fehér és szőke

Wednesday, January 17, 2007
via száni
ez történt szombaton
Orbán Viktor kisfia textilzsebkendőt használ
2007. január 13. 17:02 Orbán Viktort és asztaltársaságát figyelte meg Feljelentőnk szombaton kora délután egy mádi étteremben. Az egykori miniszterelnök kisfiával, Gazsival, valamint négy férfival várt az ebédre. A négyek egyikében megfigyelőnk Kékessy Dezső volt párizsi nagykövetet "országos havert, családi pénzügyi tanácsadót" ismerte fel. "Gazsi illedelmesen textilzsebkendőbe fújta az orrát, és ehhez illedelmesen felállt az asztaltól" - tudósít a részletekről Feljelentőnk, majd elárulja: a sötétkék pulóvert és zöld zakót viselő Orbán végül kacsacombot ebédelt. Az ebédhez a társaság először szolidan ásványvizet rendelt, majd 2003-as Oremus tokaji furmintra váltottak.
váljék viktor egészségére. és jó egészséget gazsinak.
kitaláltuk hétfőn hogy som lajosnak kellene egy valoságshow, sokkal ütősebb lenne mint pl zalatnay. hétfő este mindenki akivel találkoztam örömmel közölte hogy terhes. ma meg németrobi irta arra hogy hogy vagy hogy született 1 db kislányom.

Monday, January 15, 2007
hétzenés kvarcóra

szerencsére bejön itt is a radio C. éppen smooth jazz megy, asszem ezt úgy hívják. hétvégén egy bemondó arról mesélt a C-n, hogy egy jósnő azt mondta neki hogy 40 éves koráig fog élni, és ez be is jött, mivel, mint mondta, bár 47 éves, de tényleg 40 éves koráig élt, azóta csak a szenvedés van. ilyenekről beszélne valaki egy normál rádióban/tévében, basszus. tökjó lenne.
Friday, January 12, 2007

tegnap jó volt az enya-prodigy mix a viki kocsijában. egyébként meg szarul vagyok, beteg, álmos, másnapos és meghasonlott. de tegnap levi gratulált a izémhez, miez, karrier.
Thursday, January 11, 2007
you get what you give
Wednesday, January 10, 2007
skunk not dead
standing in the way of controlmeg fog szólalni az oldal alatt
ez meg egy régi
blur there's no other way
laci meg hogy süt a nap
lementünk megin a lacival kávézni és olyanokon röhögtünk, mint a büfébe a mézadagoló, meg hogy van egy lány náluk aki csak egy cipőben jár, ami barna, és ha feketében jön be, akkor mondja neki a laci, hogy kár volt feketében jönni.
meg mondtam hogy a kolegáim nem jönnek ki a szobából és mondta hogy hívjam ki őket magas hanggal mint a hekit az öveges professzor. röhögtünk végig vagy negyedórát aztán feljöttem komolyan ülni.
ha innen nézem, ez az egész kurva vicces, ha onnan, akkor súlyos. ha megin innen, megin vicces, ha megin onnan, megin súlyos. ez egy jó tulajdonság amúgy.
megnéztük tegnap a ghost in the shellt, és mély nyomot hagyott bennem, főleg a kék neoncsövek.
meg az mtv base '2000-2006 top50' toplistát felvette közbe a srác, a 7. szám után felfelé, vagyis a top1-7 közt viszont már nem találtuk a számozást, akárhogy pörgettük. szntem nem merték már számozni nehogy lelőjék őket.

Tuesday, January 09, 2007
do you like my tight sweater
flickr
viccelődik a flickr már egy ideje, nem enged be magamhoz.faterom feltöltött a gépre egy csomó képet, de a flickr nem ismeri el, hogy nekem be kell jutnom.
na, fél 4kor lépi van, addig meg jutúb.
Monday, January 08, 2007
do you like my tight sweater
bé miki nagyon elkerülősen álldogállt (álldogált?) a recepción, és mondta hogy nem kell hogy beengedjem, már jönnek le érte. ha nem megyek ki cézár salátáért, például azt se tudom meg hogy bejött. nem olyan vicces ez.
do you like bíró ica
bíró ica új, 1 hónapos pasija meséli az összeismerkedést: '..megérkeztem a szórakozóhelyre..'
lilu: 'tehát te kezdtél el udvarolni, mielőtt ezt ica észrevehette volna?'
fodrásztomi ott dolgozik cica szalonjában, most biztos kellemes ott a hangulat, mer cica boldog. amúgy tökjó kedvem van, alváshiány, január, hétfő és minden ellenére. hidrogénbuborékként belebegtem, és pötyögök a gépen. már elszívtam egy baszomerős cigit, és ittam egy baszomerős kávét, immunrendszer must die.

Thursday, January 04, 2007
syl
Wednesday, January 03, 2007
2007 jan 3
ú b meg, találkoznom kell a gimis osztálytársaimmal.
aztán majd megkérdezik mit csinálok. majd hazudok valamit. hát lányok, én élelmiszeripari minőségellenőr vagyok, így alakult. vagy most szültem. egy nagy kaszárnyában dolgozok igazából, a városhatáron túl, és a mosodába vagyok beosztva.
itt ülök 4 és 5 között, kinézek és egy kurva nagy teliholdat látok egy nagy feketeség közepén, mintha valami erdőben lennék éjfélkor. most ilyen felhőfoszlányok takarják el, agatha christie, így délután.
nyáron meg, ebédszünetben, miniszendviccsel ült az ember a medence mellett, aztán jött ez a szép ősz, a nagy betűkkel a deákon, fáj a torkom. voltam lenn kvzni pénzügyes lacival, és mindketten jól megmondtuk.

Tuesday, January 02, 2007
do you like my tight kedd
végre 1 jó szilveszter, a hajón. felül decens vacsorás parti zajlott, kockás nadrágos lemezlovassal, ahonnan a kék karszalagos öltönyösök néha lejöttek megnézni a tilospartit. természetesen megtaláltuk a mókaforrást, és feljártunk denszelni. sajnos mókusékat már nem tudtuk felvinni, mert ennek hatására egy idő után kitettek egy biztonsági őrt.
itt benn a tavalyival dekára azonos fos hangulat. az kéne hogy a melegjeggyel kedélyjavítót is kaphassanak az emberek. vagy egy óriás kvarclámpát beállítani középre, hogy küldje a D vitamint.