Wednesday, February 28, 2007
múltkor unatkoztam és véletlenül elkezdtem olvasni.naomi wattstól a szépség fasizmusa vagy valami ilyesmi
kurvajó, meg van ideologizálva (tudományosan alátámasztva) benne az anorexia meg a plasztikai sebészet
elemzi, melyik plasztikai műtét milyen fájdalmas és mivel jár, mit titkolnak el. a hasleszívás pl halálos kimenetelű is lehet. az orrműtétkor eltörik az orrod, kurvára fáj. a savas arcbőr kezelés egy 2-odfokú égéssel egyenértékű érzés. mellműtét után elhal a mellbimbó, minusz egy erogén zóna.
meg a drága kozmetikumokra idéz nem publikus szakértői véleményeket hogy nem érnek semmit
meg hogy a mai fiatal nők nagy-britanniában 95%ban vallják magukat nagyon fáradtnak, és minden x-edik, asszem 4-edik nő bulímiás vagy anorexiás
szóval nem forradalmárkodnak, meg feminista mozgalmaznak, mint az elődeik, mert erejük sincs rá fizikailag
érdekes könyv, egyszóval, még sokminden van benne. mondjuk már pár éves, azóta volt pár dolog, talán jobb a helyzet
mondjatok sikeres nőket, tessék. demcsák zsuzsa. haha. albert györgyi. haha. rubint réka. haha.
szaunában egy jóga csoporttal szaunáztam, és a jóga tanár egy kimondottan egzaltált csávó volt. végig pofáztak. csaj mondott egy ilyet: 'internetről szoktam ilyen reluxa zenéket leszedni'.
következő beszélgetés:
jógatanár: te mivel foglalkozol?
csaj2 (szerény hangon): bankban dolgozom. bankár vagyok.
jógatanár: az pörgős. nem olyan mint az én munkám. ehehe.
csaj: igen, de én a többiekkel ellentétben le tudom tenni mikor kijövök.
jógatanár: és úgy érzed megtaláltad amit csinálni akarsz az életben?
csaj: nem biztos, el tudom képzelni hogy még mással fogok foglalkozni.
jógatanár: az jó, az nagyon jó, ha úgy érzed hogy még jöhet más cél az életedben. de az is szép, ha megtalálod amit akarsz az életben csinálni.
stb.

Tuesday, February 27, 2007
kisgyerek a vilin: jön a téli pályaudvar
Monday, February 26, 2007
nem
nem nyert az oszkáron a maestro, pedig milyen jó, most először drukkoltam magyar terméknek.
meg nem vicces hogy hétfő van, és nagyon meg vagyok fázva, zs kb. 4 partiba volt hétvégén én meg 0-ba.
kurva hideg van az irodába, szeretettel várom a vesemedencegyulladást is, akkor már. á, picsába már
ez viszont köszi

Saturday, February 24, 2007
az király ha megnézi az ember a napirajzot és már született 2 is az utolsó átkukkantás óta.
eszméletlen, meg az azelőtti is. "adjál nyákot".
hú mit akartam még. most láttam a soma testmesék című műsorát, amit szerbhorváth györgy vérbe fikázott a népszabiban. szerbhorváth györgy meglátásom szerint klasszikus kockás inges, szemüveges, elhízásra hajlamos, sértődött újságíróember lehet, azért oszt ki mindent. tökjó kis műsor volt, a férfitestről szólt. soma paraván mögött álló srácok külsejét tippelte meg a hangjuk alapján, ez is jó volt. meg olyan is volt, hogy az a kedves parasztgyerek, a szántó dávid meg egy öreg tanár egy két méteres fasz modell mellett álltak, és beszélgettek róla. közbe jazz zenészek háttérzenéltek. teljesen jó műsor.

Friday, February 23, 2007
ez meg tegnap ment a óceánban
ez olyan pénteki
Thursday, February 22, 2007
azbazmeg, rá kellett mennem az origóra a térkép miatt, címlapon vezető hír, "mobilos pedofilok fenyegethetik a gyerekeket". egyrészt fenyegethetik, klasszikus origós címadás, hetik is meg nem is, e he he, ugyebár. be kéne írni origós keresőbe, hogy hetik, hatik, hatják, etik, kiadná a cikkek felét. másrészt a pedofil meg gyerek téma, ha szülő vagy, kattintsál. veszély a levegőben, itt, az aktívban.
Wednesday, February 21, 2007
már majdnem megettük a nagyon büdös sajtot, és már nem is büdös annyira. a méretében volt az ereje. február végén kaptam meg a barátnőmtől mint karácsonyi ajándékot, azér ez szép.
tegnap voltunk trafóban egy cuccon ahol a reklámos artisták mutatták be képben és filmben, mit tudnának, ha nem gabi fogkrémet kellene reklámozniuk. hát. de azér érdekes volt. aztán a zsager b roadjával beszélgettem a színházteremben, felvilágosultam egy csomó mindenről, aztán miles davist hallgattunk otthon, és jó volt.
kezdem úgy érezni hogy annyira nem olvas senki hogy írhatok magamnak, és nem kell PR-blogolnom. tegnap például ez volt. tudtam hogy tökjó estém lesz, és ettől tökjó este lett.

Tuesday, February 20, 2007
hétzenés vagyok, mint a kvarcóra. ugyanazokat hallgatom, ezt például. talán egyszer rájövök, mi benne a csoda, és nem kell hallgatnom tovább
zero7
Monday, February 19, 2007
jelenleg a celebvideóról ezeket olvassuk hangosan fel egymásnak
"Kölyökidőhöz képest elég vad szerelmi jelenet Kovács Robival"
"Szandi és a kiskutyája a DunaTV-n a '90-es évek végén"
"Régi Szomszédok jelenet, semmi extra, de szép"

vasárnap az mtv hits nagyon odatette: tízkor tizes lista gondry klipek volt. kanye west is volt a csöves fekete gyerekek beszöknek az áruházba és legurulnak a zongorák a lépcsőn című számmal
robinak: britney spears is levágatta a haját a hétvégén.
robi: baszd meg, tudtam hogy össze vagyunk kötve.

Thursday, February 15, 2007
az nagyon durva egyébként, hogy egy ideje valamennyire tudom irányítani az álmaimat. ez állitólag a reikizés miatt van, mer már ugye kb 1 éve reikizgetek.
most azt álmodtam pl, hogy suliba járok, de egyben felnőtt vagyok és az a munkahelyem. iszonyú "be kell menni és nem lehet hazajönni" iskolaparám volt amúgy, amit lehetett ellógtam.
és kezdődik az óra, és látom hogy a középsulis osztályból a bori, meg áltsuliból a györke rita, a csom vali meg még valaki jönnek be a havas udvarról, együtt cigiztek, bandáztak, és nekem nem szólt a bori, és a bori leül elém, és megvetően hátranéz. ez egy sokkoló álom, mer a bori volt aki pont mindig szólt, mer ő tök népszerű volt és vitt magával bele mindenbe. és azon gondolkodtam álmomban biztos van egy köremail és nem vagyok rajta, és nem visznek majd ki cigizni.
és az óra valami francia rappeléssel meg közös énekléssel kezdődött, és egy szerény lány felgyújtotta a kezét, hogy mutassa, ő is mennyire benne van a buliban, és a keze meg a feje kék lánggal égett, és mondtam a padtársamnak, hogy azér ennyire nem kéne.
aztán annyira nyomasztó volt az álom hogy felébredtem, és gondolkoztam a sulis élményeimen.
és mikor visszaaludtam, a borival dumáltam, és megdumáltunk mindent, és egy bandában ültem a gyerekkori emberekkel, valami utcai kerthelységben, egyszerre voltunk felnőttek és gyerekek. és nevettünk azon hogy paráztam hogy kihagynak valamiből, és a tímár csabi kedvesen rámnevetett.
szóval jól fejeztem be az álmomat. de annyira megeröltető volt, hogy úgy keltem fel, mint aki egy kalandjátékot játszik 4 órán át.

nagyon nincs formában a subba, nem írt semmit az új albert györgyi dolgokkal kapcsolatban, sőt nincs is se albert györgyi, se stohl buci cimke. viszont biztató, és a régi (halálra fikázott és "egyre unalmasabb") subba hírlevél egyfajta északi fénye, délibábja, hogy most megírták hogy lakatos márk egy kölcsönruhát a zsebében egy tubus majonézzel adott vissza
Wednesday, February 14, 2007
szanalmas.hu banner
kávét
sms
kaptam a vodától egy smst, hogyha küldök egy smst, megnyerhetek egy opel corsát amit aznap sorsolnak ki. küldtem gyorsan az uszoda öltözőből egy smst, ez még hétvégén volt. aztán a következő az volt hogy a beazonosításhoz küldjem el a nevem ingyen. átküldtem ingyen, mer hülye vagyok, és vártam hogy írják, hogy én nyertem a corsát.
azóta egy tucat perszonalizált smst kaptam, hogy már 10 pontom van, és minden smssel növelem a nyerési esélyem. meg ilyenek. ami a legjobb, hogy azt viszont csak az ikszedik smsben írta meg a voda, hogy 1 smst én 240 forintért küldök el.
ilyet kaptam most, hogy tegnap fiú nyert, ma lánynak kellene, hajrá ágnes!
zs javasolta, hogy írjam vissza azt hogy "ti is 240 forintot fizettek egy smsért? kurva anyátok?"
meg dm sms szövegre: "szia ágnes, elzálogosítottuk a házadat, 1 sms 15 millió forint. nem mondtuk, jaj de kár."

Tuesday, February 13, 2007
tegnap reggel volt egy meeting ahol a vezig elmondta hogy egyenként megismerkedik majd mindenkivel, karriergondozás lesz, ennek során elmondatja ki mit csinált eddig, hány éves stb.ő is elmondta hány éves és mit csinált eddig. alig várom hogy behívjanak, gondolhatod. báz.
paraj
fnyrzknyről lopott kelnagyon gyakran megveszek élelmiszereket csak mer jól néznek ki, most is majdnem hazavittem egy csomag kelbimbót mer olyan aranyosak voltak. de sajnos a kelbimbó nem kisállat, nem nézni kell, meg kell főzni sőt megenni.
Monday, February 12, 2007
tegnap megnéztünk egy állat filmet, az a címe hogy bábel, és nem is tudom melyik része volt jobb, a japán, a sivatagban mászkáló mexikói, vagy a marokkói.
a végén székhez szögezett emberekre világosodott rá a izé, a mozi. oldalt néztem és megdöbbentem mennyire szép sráccal vagyok
ilyet biztos nem illik írni, meg mittomén, dehát ez van

azzal keltem hogy egy beazonosíthatatlan énekes üvölti a fejemben a refrént: "ruby ruby ruby ruby". nemtom mi ez a szám, gondolom az a címe hogy ruby, és biztos menni fog a kafén.
Friday, February 09, 2007
back to the a normális emberek világa. egyrészt hihetetlen, de tök jól érzem magam, másrészt olyan gépem van ismét tudok jutubot nézni. ennek örömére: sophie. és boy from school.
játékbabák fesön sót néznek
nemtom 4 vagy 5 bort ittunk és mindent megtudtam a brazil ügynökségekről és a brazil esküvőkről, ahol a menyasszony elájul olyan meleg van éjszaka. lió meg nyilvánvalóan nem normális, dehát ettől jó. másnapos vagyok, mi a teendő. ettől szeretek élni, ettől az egésztől, hogy fejreállítható végülis minden a megfelelő helyen és napszakban.
sokminden van, jelentős pletykák hangzottak el a merlinben, ha az egyik igaz akkor elég izé van.
reggel beleesett az eső az automatás kvmba ahogy mentem át a parkon. kurva jó hogy a madarakat nem zavarja az eső
na kérek itt egy cigit

Thursday, February 08, 2007
szemöldökrántással való irányítás
rá kéne vennem magam hogy dolgozzak, de mind a 3 igazgató akivel szembe ülök ellógott
a fasz érti ezt már megint
leo mellett döntöttem (nem volt nehéz), viktort felhívtam hogy bár összeszerveztem mára a sörözést de én nem tudok elmenni, de büszkén gondolok majd rájuk. viktor nagyon röhögött, negyed szavakkal is meg tudjuk röhögtetni egymást, negyedévente
pénzügyes lacikával meg talizom, megkérdezte félek-e a kutyáktól, kérdeztem sintértelepre megyünk e, úgy tűnt viccesnek találta, de nem lehet tudni, nem értem ezt a csávót mégiscsak egy pénzügyesről van szó

Wednesday, February 07, 2007
legjobb magyar url.
http://www.abc.hu/
csaba utcán láttam a jelenlegi legjobb magyar falfirkát. a következő:
"A világ legjobb jazz trombitásai:
1. Louis Amstrong
2. (xx - nemtudtam elolvasni)
3. Miles Davis"

lila ugróbéke

ezt megtaláltam, a felhúzható-zümmögő fémrovarok sajnos nincsenek fenn.
arról inkább nem írok hogy vagyok, februári levertség a klasszikus fajtából, mikor pedig véresre kéne pörögnöm magam
azt meg kell jegyeznem, hogy nem megyek bele konfliktusokba többet, meghúzom a határaimat az asztalom körül krétával
Tuesday, February 06, 2007
"lora alatt még nem dugtunk"
ready to jump, pampam. a madonna nagyon nagy hatást tett rám tegnap
és most álmos vagyok

Sunday, February 04, 2007
érdekes hogy 4ray használja a szubakucsát a myspace-n, és érdekes hogy aszittem a szobakutya nekem jutott eszembe. :o
debbie harrie-t addig szereti az ember igazából, amíg fel nem teszik bakeliten, és nem lehet nézni hanem hallgatni kell
olyan szépen süt a nap hogy minden mindegy végülis

Friday, February 02, 2007
hz tökjó ötleteket tud felhajtani webre, és szeretek vele dolgozni. szeretnék. ebből szeretnék meggazdagodni, és nembejárni nemmunkahelyre. és akkor egyre gazdagabb lennék, és vennék először egy kertkaput, aztán egy elülső kertet, aztán egy garázsbejárót, aztán egy kukatárolót, aztán kerti utat kislámpákkal, aztán ajtót, aztán csengőt, aztán riasztót, aztán házat, aztán parabolaantennát rá, aztán hátsó kertet kutyával, aztán hátsó kaput, aztán fotocellás lámpát rá, hogy a kutya lássa ki jön.
isten nem akarja hogy lássam a lorát. sose fogom megtudni, mitől mennek be azok a százezrek (ezekre a szarokra) mainstream magyar ulmann mónika filmekre. barátnőtől mail:
"Tudod, hogy jó mozira sosem kell kétszer hívnod, de térdenállva-könyörögve kérlek, bármi mást nézzünk meg, csak ne a Lorát!"
mamutban kv reggel a meki felnőttes, kafetéria vagy milyen részében, és a fél területet elfoglalta egy emó társulat. aztabazmeg, megnemértett-haj, fiúk-lányok nyakbatekert művész sál, egységesen télen-is-tornacipő, mindez persze nem szakadt módra, hanem jó drágán meg divatosan. és ott fekszenek az emók a meki kanapéján, és lenézik a világot. egyik gyerek, ülve, fél kézzel ördögbotot forgatott.
hihetetlenül tudnak sminkelni a mai tizenötévesek amúgy. nem negatívum, csak úgy. én sminket kb 19 évesen láttam először, mikor azér kirúzsoztuk magunkat mikor mentünk a takáts tomit pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőmet énekelni hallgatni. mamut se volt, meki nemtom. és az emberek fával fűtöttek, és gőzmozdonnyal jártak dolgozni.